| A karról | Folyóiratok | Felvételi | T.O.H. | Képzések | Kapcsolataink | Könyvtárak | Hirdetőtábla | Tanfolyamok | Távoktatás | 
Rendezvények
Történetünk
Általános információk
Dékáni köszöntő
Belföldi kapcsolataink
Nemzetközi kapcsolataink
Idegennyelvű képzések
Pályázatok
 
Történetünk

Elődeink idejében felismerték, hogy a fejlett kereskedelemhez jól felkészült szakemberekre van szükség. Így 1857-ben, megnyitva az első Pesti Kereskedelmi Akadémiát rakták le mai szakfőiskolánk alapjait, majd 28 évvel később a főiskola patinás alapkövének letétele következett.

Az 1857-ben kinyitott kapu ma is kitárva fogadja az itt tanulni vágyókat, illetve az Alma Materbe visszatérőket. Az épület falain belül a kereskedelmi képzés keretei fokozatosan bővültek. A Keleti Kereskedelmi Akadémián már ország-, és európaszerte ismert neves tudósok és szakemberek oktattak. A II. világháború után, az 50-es évek végén és a 60-as évek elején a nemzetközi és a belföldi idegenforgalom ugrásszerű növekedése elméletileg és gyakorlatilag jól képzett, közgazdász szakembereket igényelt. Így főiskolánk oktatási palettája is kiegészült a vendéglátás és szállodai képzéssel, majd az idegenforgalmi felkészítés is végleges polgárjogot nyert.

A 70-es évek közepétől beindult a kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi gazdasági szaktanár képzés is, ami mára szakoktató képzéssel is kiegészült. Mára már mindhárom szakterületen képzünk menedzsereket, közgazdászokat több helyen, sokrétű tanulási lehetőség (nappali, távoktatás stb) mellett. Mindezek mellé elindultak idegennyelvű képzéseink is: angol és német nyelvű idegenforgalom és szálloda szakkal (THM), valamint német nyelvű kereskedelmi képzéssel is rendelkezünk. .

A főiskolai kar kiszélesedettt nemzetközi kapcsolatrendszere révén számos diák teljesítheti külföldön gyakorlatát vagy folytathat tanulmányokat külföldi partnerintézményekben. Mindezek mellett vendégként számos nyelvi és szaktanár érkezik hozzánk.

Főiskolai karunk széles képzési palettája, integrált és ugyanakkor specifikus tantervei, sokoldalú oktatási módozatai, tanszállodája, tanétterme és sörözője, oktató kabinetjei, taninform irodája, könyvtárai, laboratóriumi és szakkollégiuma sikeresen megteremti az elméleti és gyakorlati oktatás optimális arányának feltételrendszerét és hozzásegíti végzettjeinket ahhoz, hogy az itt szerzett tudásuk, szellemi tőkéjük hatalommá válhasson.

   © 2002 BGF - KVIFK. Minden jog fenntartva.