|
|
|
A változó elnevezések mögött a főiskola oktatási filozófiája két ízben változott meg jelentősen. Egyszer akkor, mikor a II. világháború utáni évtizedekben a korábbi évtizedek sokoldalú, intenzív kereskedelmi tevékenységét a monopolizált állami kereskedelem és vendéglátás váltotta fel. Ekkor az - először középiskolaként, majd főiskolaként működő - intézmény az adott szakra specializált állami alkalmazottakat képezte.
A hazai piaci viszonyok fokozatos kialakulásával már a rendszerváltás előtti években újra az üzleti életre, vállalkozások szervezésére és menedzselésére való felkészítés került a főiskolai tevékenység középpontjába.
Mára a főiskola oktatási filozófiájában két funkciónak van meghatározó jelentősége:
Az egyik - a hagyományos - funkció, hogy a magyar felsőoktatás részeként főiskolai végzettséggel rendelkező, kereskedelmi, vendéglátó és szállodai tevékenységre, illetve turizmusra specializálódott közgazdászokat képezzen, akik a diploma megszerzése és néhány év gyakorlat után általában vezető szerepet töltenek be az üzleti életben.
A másik funkció - amire a felkészülést Magyarországon először itt kezdtük meg - a kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi kis- és középvállalkozások jövendő menedzsereinek felkészítése.
A gyakorlatorientált képzés mindkét funkció tekintetében a főiskola tevékenységének homlokterében áll.
Ennek fontos bázisai:
a főiskola - kereskedelmi vendéglátóhely-ként is működő - tanüzeme, az Alma Mater Étterem és Söröző,
Király utcai Tour-inform Iroda,
|
 |